Infrastruktúra-fejlesztés 2025-ben: miért kritikus a környezeti engedélyeztetés, és hogyan kerülhetők el a buktatók?

A környezeti engedélyezés 2025-ben – új elvárások, új kihívások

Az egyes beruházásokat érintő jogszabályok, illetve irányelvek, valamint az ezekkel összefüggő társadalmi elvárások is folyamatosan változnak, esetenként szigorodnak, mely változások közvetlenül befolyásolhatják az infrastruktúra-fejlesztések engedélyezését.

Egy-egy beruházás esetében pályázati elvárás része lett a klímareziliencia vizsgálat lefolytatása, azaz annak bizonyítása, hogy az adott beruházás során mérlegelésre kerültek a klímaadaptációs szempontok, a projekt várhatóan – intézkedésekkel, vagy esetleg azok nélkül – a klímaváltozás hatásaival szemben ellenálló lesz.

Az említett hatásokkal szembeni ellenállóság, illetve az arra való törekvés beruházói igényként is meg kell, hogy fogalmazódjon, mert a beruházás korai szakaszában jól elkészített klímaadaptációs elemzés jelentősen segíthet a projekt időtállóságának biztosításában. Ennek során figyelembe kell venni a projektek hosszú távú hatásait, olyan sokszor indokolatlanul elhanyagolt területeken, mint a biológiai sokféleség vagy az ökoszisztéma szolgáltatások sérülékenysége és potenciális fejlesztési lehetőségei.

Miért vált kritikus ponttá az engedélyeztetés 2025-ben?

Az elmúlt időszakban Európában és így Magyarországon belül is indultak infrastruktúra-fejlesztések, mint például gyorsforgalmi utak, úthálózatok, vasúti korszerűsítések, ipari parkok, kiszolgáló infrastruktúrák és energiaellátó rendszerek bővítése. 

A beruházások volumene, a finanszírozások pályázatokhoz való kapcsolódása, valamint a szűkülő határidők miatt a környezetvédelmi engedélyezés a legtöbb projekt során meghatározó tényezővé vált. Aki itt hibát vét, komoly hátrányba kerülhet és ez akár a pályázat sikertelenségét is eredményezheti.

A fentiek mellett, illetve azoknál talán jelentősebb, hogy a szabályozási környezet is jelentősen megváltozott a környezetvédelem területén. Az uniós megfelelési elvárások egyre összetettebbek és szigorúbbak, a Zöld Megállapodás keretrendszere pedig minden új projektet magasabb környezeti teljesítményre sarkall. 

Mindez növeli a környezetvédelmi engedélyezés során felmerülő kockázatot és az eljárás(ok) lefolytatásának időbeliségét. Márpedig aki időt nyer, lehetőséget nyer. 

Az illetékes hatóságok eljárása során a rosszul előkészített anyagok hiánypótlás(ok)hoz, az eljárás felfüggesztéséhez vagy extrém esetben megszüntetéséhez vezethetnek, melyek a projektek leállását is magukkal vonhatják. A gördülékeny ügymenet alapvető szükségletei a pontos adatok ismerete, a projekt szempontjából időben elvégzett vizsgálatok, az előzőek alapján jól felépített szakmai dokumentáció, majd az eljárás megfelelő határidőre történő lefolytatásához időben benyújtott engedélyeztetési dokumentáció.

Tapasztalataink szerint a leggyakoribb buktatók, amelyek legtöbb esetben projektkésést okoznak

Hiányzó vagy hiányos előzetes vizsgálat

Gyakori hiba, hogy a legtöbb esetben szükséges előzetes vizsgálati dokumentáció nem készül el vagy pedig nem vizsgál minden esszenciális projekt alkotó által kifejtett hatást. Mindkét eset eredményezhet projektleállást és ezzel együttesen új tanulmány elkészítésének szükségességét.

Tévesen megállapított környezeti terhelés

A zaj-, levegő- és vízminőségi modellek pontatlan előkészítése tényállás-tisztázásokhoz/hiánypótlásokhoz vezethet az illetékes hatóságok részéről, melyek sok esetben jelentős hatósági ügyintézési határidő hosszabbítást eredményezhetnek.

Nem megfelelő egyeztetés

A projekt szakterületeinek nem megfelelő összehangolása és az egyes szakterületek közötti nem megfelelő kommunikáció sok esetben a csak érintőlegesen bevonásra kerülő környezetvédelmi terület által lefolytatásra kerülő eljárást késleltetheti, mely kihathat a teljes projekt sikerességére is.

A természetvédelmi követelmények késői felismerése

A különböző természetvédelmi védettségi szinten lévő területek (országos, helyi jelentőségű) érintettsége, a projekt előkészítési szakasz helyett, gyakran csak a környezetvédelmi engedélyeztetés során derül ki, ami a projekt szempontjából drasztikus újratervezést tehet szükségessé.

Elavult adatok használata

A mai világban a hatóságok részéről is egyértelmű igényként fogalmazódik meg a naprakész, pontos és hiteles környezeti adatok, adatbázisok használata. Az elavult adatok használata, mint például régi vagy hiányos térképi rétegek, mérési adatok vagy számítások, az eljárások során tényállás-tisztázási felhívásra adhatnak okot.

Mit várnak el a hatóságok? – A sikeres engedély kulcselemei

Az illetékes hatóságok egyre inkább az adatalapú, átlátható és igazolható forrásokkal rendelkező dokumentációkat részesítik előnyben. Ennek jellemző részei:

Transzparens és összehasonlítható adatok

Mérések, GIS-térképi rétegek, emissziós és környezeti terhelési kalkulációk egyértelmű, visszakövethető forrásokkal.

Klimareziliencia vizsgálat

A projekteknek be kell mutatniuk, hogyan viselik a klímaváltozást kísérő extrém időjárási anomáliákat, milyen kockázat csökkentő intézkedéseket vettek figyelembe, és mit tesznek a hatások mérséklése érdekében.

Monitoring-tervek előzetes bemutatása

A tervezési fázisban kötelező érvényű elvárás, hogy a projekt végrehajtói bemutassák a hosszú távú monitoring tervet, mely a beruházás környezeti hatásait fogja vizsgálni annak teljes életciklusa alatt.

Hogyan támogatja az Ecoplan a sikeres engedélyeztetést?

Szakértői kompetencia + digitális rendszerek = gyorsabb, biztosabb projektmegvalósítás

A 2025-ös szabályozási környezetben a környezetvédelmi engedélyeztetési eljárások sikeres lefolytatása nemcsak a pontos műszaki tartalmon, hanem a naprakész adatok és korszerű digitális megoldásokon múlik. Az Ecoplan a fentieket egyesíti: a több évtizedes környezetmérnöki tapasztalatot a korszerű modellezési és vizualizációs rendszerekkel támogatja.

Magas szintű szakértői kompetencia – biztos alap a hatósági eljárásokhoz

Az Ecoplan csapata a teljes engedélyezési folyamatban támogatást nyújt:

  • környezetvédelmi dokumentációk előkészítése a jelenlegi elvárásoknak megfelelő minőségben.
  • Biodiverzitás-hatásvizsgálatok, ökoszisztéma-szolgáltatás elemzések, élőhelytérképezés és Natura 2000 értékelések.
  • Klímaadaptációs és klimareziliencia elemzések.
  • Multidiszciplináris modellezés (zaj, levegőminőség, vízminőség, hidrológia, ökológiai hatások), amely összhangban van az EU által megkövetelt validációs szintekkel.
  • Stakeholder-egyeztetések szakmai előkészítése, a lakossági és civil szervezetek felvetéseinek kezelése.

Projektmegtakarítás, költséghatékony szemlélet, proaktivitás, átláthatóság, gyorsabb engedély

Az Ecoplan nem csupán a dokumentációt készíti el, hanem projektkockázatot csökkent, azzal, hogy adminisztratív terheket vesz le a beruházóról, és ezzel együtt segít abban, hogy:

  • kevesebb legyen a környezetvédelmi eljárásokat megakasztó hiánypótlás,
  • időben felismerhetők legyenek a környezeti kockázatok,
  • a beruházó és a hatóság közös nevezőre kerüljön.

Ha infrastruktúra fejlesztés szükséges egy jövőbeli beruházásához, forduljon hozzánk bizalommal. Legyen egy kész terv, minden szükséges dokumentációval a fiókban!

Legfrissebb bejegyzéseink

infrastuktúrafejlesztés

Infrastruktúra-fejlesztés 2025-ben: miért kritikus a környezeti engedélyeztetés, és hogyan kerülhetők el a buktatók?

A környezeti engedélyezés 2025-ben – új elvárások, új kihívások Az egyes beruházásokat érintő jogszabályok, illetve irányelvek, valamint az ezekkel összefüggő társadalmi elvárások is folyamatosan változnak, esetenként szigorodnak, mely változások közvetlenül befolyásolhatják az infrastruktúra-fejlesztések engedélyezését. Egy-egy beruházás esetében pályázati elvárás része lett a klímareziliencia vizsgálat lefolytatása, azaz annak bizonyítása, hogy az adott beruházás során mérlegelésre kerültek […]
Elolvasom
talajvédelem lehetőségei

Talajvédelmi terv nélkül nincs indulás

Egy beruházás indításához nem elég a jó helyszín és a kész terveztetés: minden körülménynek jogszerűen rendezettnek kell lennie. Ilyen alapfeltétel a talaj állapotának igazolása és a talajvédelmi terv megléte. Ez nem szakmai extra, hanem engedélyezési alapdokumentum. Akkor is szükséges, ha a területen nincs szennyezés, mert a hatóság a talaj kiinduló állapotát, összetételét és a tervezett […]
Elolvasom
klíma reziliencia útmutató

Klíma reziliencia a gyakorlatban - Hogyan lesz a kockázatból működési előny?

Hőhullámok, heves esőzések és villámárvizek városi környezetben, aszály a mezőgazdasági térségekben, ellátási zavarok és energiapiaci bizonytalanság... Mindennapi működésünk egyre inkább időjárási szélsőségek között zajlik. A klíma reziliencia - vagyis az éghajlati hatásokkal szembeni ellenálló- és alkalmazkodóképesség – ezért ma már nem környezetvédelmi “különóra”, hanem a települések, vállalatok és közintézmények biztonságos, fenntartható működésének feltétele. A kérdés […]
Elolvasom
Komplex szemléletünkkel környezetvédelmi szakmai támogatást, jogszabályi normakontrollt, konkrét tervezési, modellezési szolgáltatásokat végzünk a hivatalos engedélyeztetési eljárások menedzselése mellett.
Designed by Kompakt Design
Copyright © 2025 EcoPlan.hu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram